A Mustang a közhely ellenére legenda. 1964-ben, a korszakra jellemző óriások helyett kisebb, olcsóbb sportkocsinak álmodták meg eredetileg nyitott tetővel, de aztán csakhamar jöttek hozzá a különféle változatok, no és persze a Shelby-féle tuning-, illetve versenyautók.

A V8-asok hazájában még hathengeres motorral is szerelték, de akad belőle négyhengeres megoldás, és Steve McQueen, Frank Bullitt nyomozó szerepében szintén Mustanggal szerepelt a világ egyik legjobb filmes autósjelenetében. A Ford Mustang második generációjából (1974-78) még nem hiányzik a karakter, ám a harmadik (1979-1993) és negyedik (1994-2004) sorozat negyed évszázadon át sokat rombolt az előtte kivívott tekintélyen.

A Ford – nem titkoltan az újhullámos Chevrolet Camaro hatására 2005-ben, a gyártsunk újra mi is izomautót szellemében tért vissza a formailag helyes útra. Azonban a műszaki tartalomra és a minőségre valahogy mindig kevesebb figyelem jutott, ezért a finnyás Európában soha nem forgalmazták hivatalosan a Ford Mustangot. Történt mindez egészen 2015-ig, a jelenlegi hatodik generáció bemutatásáig. Ennél viszont mind a forma, mind a lemezek alatti tartalom végre kiállja a próbát.

A Ford olyannyira az Öreg Kontinens kedvében próbál járni, hogy a szigorú EU6 norma miatt négyhengeres, 2,3 literes, 314 lóerős Ecoboost turbómotort tett a hosszú gépházba. A tengerentúlon sztenderdnek számító 3,7 literes, 300 lovast V6-ost mifelénk nem erőlteti, de aki hamisítatlan, bugyogó, rotyogó american feeling-re vágyik, annak ott a vadonatúj fejlesztésű 5,0 literes, 421 lóerős, 530 Nm nyomatékú szívó V8-as GT, kézi vagy automata sebességváltóval.

A GeigerCars szükség esetén kompletten is leszállítja a Ford Mustang GT 820-at.

A GeigerCars szükség esetén kompletten is leszállítja a Ford Mustang GT 820-at.

A Karl Geiger alapította müncheni GeigerCars tuning, több mint három évtizede egy darabka Amerika kontinensünk közepén. A csapat mindent tud, amit a tengerentúli autókról tudni lehet és kell is, így nem kockáztattak, amikor kezelésbe vették az új Ford Mustang 5.0 GT-t. Mert ismerjük a mondást, a jóból soha nem elég, és akinek telik rá, nem rest a pénztárcájába nyúlni. A GeigerCars neve garancia az eladó tuning autók esetében a szakértelemre és a minőségre egyaránt, amit jól bizonyít az alaposan felpaprikázott erőforrás is.

A Ford Mustang GT 820 esetében a hengerűrtartalom növelése helyett 2,9 literes Whipple kompresszorra és töltőlevegő-hűtőre (intercooler) esett a választás, de hogy tutira menjenek, különleges acélötvözetből készült új főtengelyt, kovácsolt dugattyúkat szereltek be a tuning során. Természetesen átprogramozták a vezérlést is, valamint növelték a hűtőrendszer hatásfokát, mert a padon mérve 7300/min fordulaton 820 lóerőt és 6500-nál 760 Nm nyomatékot tud a motor – ezzel az erővel pedig egy hatfokozatú kéziváltó birkózik meg.

Padon mérve a Ford Mustang GT 820 motorja 7300/min fordulaton 820 lóerőt és 6500-nál 760 Nm nyomatékot tud.

Padon mérve a Ford Mustang GT 820 motorja 7300/min fordulaton 820 lóerőt és 6500-nál 760 Nm nyomatékot tud.

A Ford Mustang GT 820 kasszájánál mindezért 34 600 eurót számláz a tuning műhely, de ajánlott ezt megfejelni minimum 3 900 euróval. Ennyibe kerül ugyanis a rozsdamentes acélból hajtogatott sportkipufogó, amivel úgy üvölt a nyolc henger, mint az oroszlán a barlangjában. A menetteljesítmények ugyan nem publikusak, ám az biztos, hogy a gyárinál sokkal gyorsabb a Ford Mustang GT 820, ezért ajánlott az 1950 eurós sportfelfüggesztés, valamint a megerősített fékrendszer, elöl Brembo tárcsákkal és hatdugattyús nyergekkel. 4 300 euróért 20 colos felniket ad a Geiger, és az elöl 255/35, hátul 295/30 méretű Michelin abroncsok benne vannak a szett árában. Akinek a tuning alkatrészek beépítése mellett fontos a külcsín, az további pár ezer euróért egyedi fényezést és szénszálas műanyagból álló karosszéria csomagot rendelhet, ahol az utóbbinál tetszés szerint festik, vagy szimplán csak lakkozák az elemeket.

Aki már rendelkezik saját Mustanggal, utólag is kérheti az átépítést, sőt igény szerint válogathat a komponensek között. A GeigerCars azonban kompletten is leszállítja a Ford Mustang GT 820-at, így az alapár egy A-tól Z-ig, autóval együtti Ford Mustang tuning esetében 109 450 euró – ami lóerőnként már cirka 41 ezer forintot kóstál.