A muscle car korszak hajnalán a General Motors szénája nagyon jól állt. A F-body padlólemezen a Chevrolet Camaro és az 1967-ben született Pontiac Firebird osztozott. Utóbbi szellemi elődjének az 1964-es Banshee kupétanulmány tekinthető, amivel – négy évvel később – megmutatták azt is, milyen formabontó lehetne a modell tető nélkül.

Az első Pontiac Firebird-generáció 1969-ig volt műsoron, kétajtós coupe és kétajtós cabrio, azaz Convertible karosszériával gyártották Ohióban és Kaliforniában. Amerikai léptékkel és 2746 mm-es tengelytávval nem számított böhöm nagy vasnak, a 4,79 méteres hosszal, 1,84 méteres szélességgel és 1,3 méteres magassággal pedig már-már eltörpült az alaphangon is 5-5,5 méteres hétköznapi limuzinok, és derék családi kombik mellett.

A Pontiac Firebird két belépő motorja soros hathengeres volt 3,8 és 4,1 literes hengerűrtartalommal, a nagyvadakat maguktól értetődően V8-asok mozgatták, a csatasort pedig az 5,3, 5,7 és 6,6 literes monstrumok alkották. Váltóból is akadt választék gazdagon, erőforrásoktól függően két- és háromfokozatú automatát, valamint három- és négyfokozatú kézit lehetett kérni. A Pontiac Firebird Trans Am a versenyzéssel kapcsolatban került képbe. A Sports Car Club of America (SCCA) 1966-ban hozta létre ezt a géposztályt Trans-Am Series elnevezés alatt, amelyben utcai autók módosított változatai mehettek egymás ellen.

A képeken látható, kék csíkokkal díszített Pontiac Firebird Trans Am még szérián belül is unikum.

A képeken látható, kék csíkokkal díszített Pontiac Firebird Trans Am még szérián belül is unikum.

Az 1960-as, 70-es években a közönség kedvence volt a 2,0 literesnél nagyobb motorral hajtott autók kategóriája, ahol rendesen ment az adok-kapok a Chevy Camaro, a Plymouth Barracuda, a Ford Mustang, a Mercury Cougar, az AMC Javelin, a Dodge Challenger és a Pontiac Firebird között. 1969-ben, közvetlenül a második generáció bemutatása előtt még felvarrták a Firebird ráncait, és ekkor kapta a nagyobb és erősebb GTO-ra hajazó frontrészt.

A Pontiac Firebird Trans Am is ebben az esztendőben jelent meg utcai kivitelként, és a versenygépekre emlékeztető, a teljesítményre és megjelenésre fókuszáló Performance and Appearance csomagot 725 dollárért kínálták annak idején hozzá. Jellemző az arányokra – és a korai Trans Am kivitelek ritkaságára és ezzel indokolható magas árukra -, hogy amíg 1969-ben 75.362 normál Pontiac coupe és 11.649 Pontiac cabrio talált gazdára, addig Trans Am coupe-ból csak 689, annak cabrio változatából pedig csupán 8 példány!

A képeken látható, kék csíkokkal díszített autó még a nyolcdarabos szérián belül is unikum. Ez az egyetlen 1969-es nyitott, gyárilag Triple White Trans Am, fehér színű tetővel, továbbá ez volt az első cabrio, amibe négyfokozatú kézi sebességváltót szereltek. Egyedi megoldású a középkonzol és a belső dekoráció, amelyhez szokatlanul fát használtak. Amikor legördült a szalagról, nem szállították ki, mert nem vásárlói igény alapján készült, hanem a GM-nél mérnök Tom Goad rendelte magának szolgálati kocsiként.

Az egyedi Pontiac Firebird Trans Am esetében Tom Goad GM mérnök rendelte magának a pergamen színű belsőt, a színezett szélvédőt, a csípő biztonsági öveket, és a diófa váltógombot is a többi berakással.

Az egyedi Pontiac Firebird Trans Am esetében Tom Goad GM mérnök rendelte magának a pergamen színű belsőt, a színezett szélvédőt, a csípő biztonsági öveket, és a diófa váltógombot is a többi berakással.

Ő kérte a pergamen színű belsőt, a színezett szélvédőt, a csípő biztonsági öveket, a Rally II felniket és a diófa váltógombot is a többi berakással. Miután Goad megvált tőle, a Pontiac Firebird Trans Am tovább keringett a céges pool-ban, majd a harmadik kör után vásárolta meg első civil tulajdonosa.

Később még többször gazdát cserélt, közben 1978 augusztusában és 1979 szeptemberében is szerepelt a tengerentúlon tekintélyes Hot Rod magazinban, valamint kiállították a Floyd Garrett Muscle Car Museum-ban. A Pontiac Firebird Trans Am motorja 400 köbhüvelykes, azaz a legnagyobb 6,6 literes, L74 jelű Ram Air III V8-as, melynek teljesítménye 335 LE – e fölött már csak a Ram Air IV létezett plusz 10 lóerővel.

A kalandos történetű Trans Am Convertible felújítását a típus szakértője, Scott Tiemann irányította, és a munkálatok 1994-ben fejeződtek be. A különleges Pontiac cabrio oldtimer már régóta komoly gyűjtői értéket képvisel a veterán autók imádói között, így megóvása érdekében mindenkori tulajdonosai alig 400 mérföldet mentek vele.